Egy tökéletlen jógi feljegyzései

VIVÉKA

VIVÉKA

AZ 5+1 LEGISMERTEBB SPIRI-POP SZTÁR

2018. március 10. - VIVEKA

Bizony, már ez a műfaj is létezik. Nem nehéz kitalálni, hogy spirituális popzenéről van szó.  A dalok szövegei leginkább a jógafilozófia alapjain nyugszanak. Van, hogy eredeti, szanszkrit mantrákat öntenek modern hangzású, a mai, nyugati ember számára is könnyen befogadható zenei formákba, vagy a saját nyelvükön énekelnek spirituális tartalmakat. Természetesen nemcsak szövegben, hanem a zenei hangzásvilágban is fellelhetők az ősi indiai, tibeti dallamok, éppúgy, mint az ősi hangszerek a rockgitár, a szintetizátor vagy a dobok mellett. Ezzel a szépséges ötvözettel a világzene egy új ága jött létre valamikor a 2000-es évek elején.

Jómagam is előszeretettel használom ezeket a zenéket a jógaóráimon. Nagyon jó hatással van a jógázókra. Közelebb hozza őket a gyakorlásukhoz, önmagukhoz és a jóga szellemiségéhez ez a fajta lágy, de modern zene. Tudatosan válogatom a zenéket az óráimra. Vannak külön a ráhangolódást, aztán a dinamikusabb gyakorlást és az elmélyülést, a relaxációt segítő zenék a tracklist-emen.

Ismerjétek most meg az 5+1 legkedvesebb spiri-pop előadómat, akik – talán nem tévedek – egyben a legismertebb képviselői is ennek a műfajnak.

1. JANIN DEVI

Bár nem ő a legismertebb, de nekem ő a személyes kedvencem, ezért kezdem vele a sort. Janin egy német énekesnő, zeneszerző és jógini is. A facebook fotói alapján amolyan igazi újkori hippi-jógi csaj. A spiri fesztiválok egyik legkedveltebb fellépője.

janin_devi6.jpg

fotó: facebook.com/janindevi

Suttogó-csendes balladákat vagy nagyívű, extázisos mantrákat is találsz a repertoárjában. Énekel eredeti szanszkrit mantrákat és saját szerzeményeket is angolul és németül is. Én azért szeretem, mert árad belőle az életöröm, a humor, a modernség, ugyanakkor a tradíciók iránti tisztelet is.

janin_devi2.jpg

fotó: facebok.com/janindevi

Az első néhány lemezét főként egyedül készítette, de mostanra már megtalálta ő is a saját „Miten”-jét (ha tovább olvasod, megérted :-)), és ma már André Maris-val alkot cuki hippi-jógi-zenészpárost. Bővebben itt olvashatsz róluk.

andre.jpg

Persze nem csak ebben volt rá nagy hatással a szintén német származású Deva Premal, hanem a zenéjében is, ugyanakkor Premalhoz képest frissebb vonalat képvisel. Ez a gyorsuló tempójú Napüdvözlet mantra a legnagyobb kedvencem tőle, és most már a jógázóimé is, mert minden órámon bedobom. 

Ez a dala, a Turn, Turn, Turn akár egy rádióbarát popszám is lehetne. Imádom a lüktetését és a szövegét is. Harcos pózoknál nagyon bejön. 

 És tud ő ilyet is, a klasszikus mantrázásban is gyönyörű a hangja:

Magyarországon eddig még nem lépett fel, pedig szívesen meghallgatnám élőben.

2. DEVA PREMAL ÉS MITEN

Ők azok, akiket nem kell bemutatni a hazai jógaközönségnek. Deva is Németországban született. Édesapja misztikus hajlamokkal bíró művészember volt, édesanyja pedig maga is zenei tehetséggel megáldott lélek, így Deva korán elkezdett hegedülni, zongorázni és énekelni tanulni. Ötéves korában már naponta énekelte a Gayatri mantrát, és a meditáció azóta is az élete részét képezi. Ezen kívül tanult shiatsut, reflexológiát, kranioszakrális terápiát és masszázst, de a zene mindvégig élete első számú szerelme maradt. Az indiai klasszikus zene hatása egyértelműen tükröződik dalaiban, bár valójában sosem másolta a tradicionális indiai zenét. 

Párja, Miten, akivel ma már együtt járja a világot, a 70-es évek Londonjának alkohol- és drogmámoros rock and roll világában kezdte a pályafutását, nagy nevekkel zenélt együtt. Aztán egy nap csapot-papot (beleértve feleségét és fiát is) otthagyva elkezdte önmagát keresni, és meg sem állt a híres-hírhedt indiai misztikus, OSHO asramjáig, ahol egy évig zöldséget aprított a konyhán. Így született újjá, talált rá igazi arcára, és a megváltásról, háláról, odaadásról kezdett dalokat írni. 1990-ben találkozott az akkor 20 éves Deva-val, aki kamaszkora óta egy asramban élt, és egészen addig esze ágában sem volt közönség előtt dalokat énekelni. Miten hatására indult el ezen az úton, amelyen azóta is együtt járnak. Magyarországon is többször felléptek már, és jönnek idén, 2018-ban is. (forrás: http://www.devapremalmiten.hu/)

Deva Premáltól a Moola Mantra a kedvencem. Sokat hallgattam a terhességem alatt, és ez szólt a szülőszobán is, amikor Babi a világra jött.

3. SNATAM KAUR

Snatam Kaur amerikai énekes és dalszerző.  A szikh vallás híve, ezért is visel mindig fehér turbánt. A neve, Kaur, azt jelenti, hercegnő.

snatam_kaur.jpgSnatam Kaur

Hat éves koráig Kaliforniában élt, aztán a családja Indiába utazott, ahol az édesanyja kirtant tanult. Már gyerekkorában rendszeresen kirtanozott az anyukájával szikh templomokban és szikh vallási eseményeken. A gimnáziumban hegedűn játszott az iskolai szimfonikus zenekarban, ekkor kezdett dalokat írni. 1990-ben mutatta be első dalát San Franciscoban a Föld Napján rendezett koncerten. Már az iskolában megmutatkozott a Föld iránti elhivatottsága, különböző környezetvédelmi programokat, klubokat szervezett. Később biokémikusi diplomát szerzett.

A 2000-es évek elejétől napjainkig több tucat albumot adott ki, ám óriási népszerűségét az hozta el, amikor fellépett Oprah Winfrey amerikai tv showjában.

Dalai tradicionális szikh mantrákon alapulnak, amelyekhez egyszerű, szívhez szóló angol szövegek társulnak, kiegészítve a szent mantrák jelentését. A harmónium és a tabla (indiai ütős hangszer) a pandzsábi szikh zenei hagyományt képviseli zenéjében, ami kellemes elegyet alkot a nyugati fűszerezéssel. Snatam Kaur a kundalíni jógát gyakorolja és népszerűsíti a zenéin keresztül is. Ő is koncertezett már nálunk. (forrás: napielemozsia.hu )

Az egyik leggyönyörűbb mantrája szerintem a RaMaDaSa

 4. MIRABAI CEIBA

Ugyancsak a Kundalini jóga követői a Mirabai Ceiba formáció képviselői. Angelika Baumbach és Markus Sieber a spirituális világzene új dimenzióját alkották meg azáltal, hogy a kundalini jógatradíció Gurmukhi mantráit eredeti angolszász és spanyol hangzásokkal illetve bennszülött indián hatásokkal vegyítették. Mindehhez Rumi, Thich Nhat Hanh, Guru Nanak és Yogi Bhajan bölcs tanításait társították. forrás: http://www.yogatech.com/Mirabai_Ceiba

Angelika Mexikói anyától és német apától született az USÁ-ban, Arizonában. Egy kis faluban nőtt fel közel Mexikó városhoz. Már gyerekkorában nagy hatással voltak rá a szikh mantrák éppúgy, mint a mexikói dallamok. Markus pedig az egykori Kelet-Németországban született, majd az újraegyesítés után rockzenekart alapított, amivel bejárta egész Kelet-Európát.  Angelikával 2001-ben találkozott Skóciában egy zenei fesztiválon.

mirabai.jpg

A duó neve is ezt a zenei sokszínűséget tükrözi: A ceiba egy szent fa Latin-Amerikában, amit sosem vágnak ki, és engedik hatalmasra nőni. Ezt szimbolizálja a zenéjük is, mely mélyen az anyaföldben gyökerezik, és az atyai ég felé törekszik. A mirabai pedig a vándorlást, a különböző isteni megnyilvánulások iránti rajongásukat és az ebből merített inspirációikat fejezi ki. Amikor éppen nem turnéznak, lányaikkal az egyesült államokbeli Coloradoban élnek. Őket is hallhatta már a magyar közönség. Ez a kedvencem tőlük:

5. SHANTALA

A Shantala duó szintén nagyon közkedvelt szerte a világon. Gyakran turnéznak együtt a Deva Premal & Miten duóval. A Wertheimer-házaspár, Heather és Benjy 2001 óta vezet kirtanokat, mantra koncerteket szerte a világon. Zenéjükben gyönyörűen ötvözik ők is az indiai hagyományokat a nyugati zenei világgal.

shantala.jpg

Heather énekes, dalszerző és gitáros, egyébként pedig terapeutaként, mediátorként, és jógatanárként is alkalmazza a mantrákat. Benjy pedig díjnyertes dalszerző  és zeneszerző, amolyan igazi multikulti zenész, szinte minden hangszeren tud játszani a kongától a gitáron át a billentyűsökig.

A Maha-Mrityunjaya (Om Tryambakam) Mantra utolsó versszakának feldolgozását szeretem nagyon tőlük. Azért is áll ez közel a szívemhez, mert az általam tanult Sivananda tradícióban ez a jógaórák záró mantrája. A Shantala ugyan nem teljesen az eredeti, tradicionális dallammal énekli, de a dal gyönyörű és a szöveg is. 

óm
púrnam adah púrnam idam
púrnát púrnam udacsjaté
púrnaszja púrnam ádája
púrnam évávasisjaté

óm  – Teljesség az, teljesség ez,
Teljességből teljesség jön létre.
S ha a teljességből a teljességet kivonjuk,
Ami megmarad, az is a teljesség.

(A mantra teljes szövege itt olvasható)

+1 TINA TURNER

És ha már a Maha Mritunjaya mantránál tartunk, nem lehet kihagyni a felsorolásból egy igazi világsztárt, a rocknagyit, Tina Turnert, aki lassan 80 éves lesz, és lenyűgöző pályájának utóbbi éveiben csodás mantrákat énekel. Például a Maha Mrityinjaya béke mantráját.

óm
szarvésám szvasztir bhavatu
szarvésám sántir bhavatu
szarvésám púrnam bhavatu
szarvésám mangalam bhavatu

óm – Siker legyen mindenkivel
Béke legyen mindenkivel
Teljesség legyen mindenkivel
Szerencse legyen mindenkivel

Hallgassatok csodás mantrákat a spiri-pop előadók jeles képviselőitől! Ez is olyan, mint a jóga: nem kell hinned benne, csak csináld, és megtapasztalod a hatását. 

OM OM OM

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://viveka.blog.hu/api/trackback/id/tr3813729952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása